Hamarosan rendezheti a MÁV adósságát a kormány, ami egybeesik a közösségi közlekedési koncepció elfogadásával, egyben a vasúttársaság szervezeti korszerűsítésének megkezdésével. A tervek szerint július 31-ig megtörténhet a MÁV Zrt. adósságkonszolidációja, ami annyit jelent, hogy az állam átvállalja a MÁV Zrt. mintegy 300 milliárd forintos adósságállományát – közölte a Magyar Hírlappal Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A kormány korábbi döntése szerint a magánnyugdíjpénztáraktól befolyó megtakarítások egy részét használja fel a kormány a MÁV és a BKV adósságának a rendezésére. Ezzel viszont megnyílik az út a MÁV számára, hogy átláthatóbb és olcsóbb legyen az állami vasútvállalat működése, mint jelenleg. A hatalmas adósságállománynak az éves kamatterhe 15 milliárd forint, ráadásul idén adósságszolgálat címén 46,6 milliárd forintot kellene a MÁV-nak kifizetnie. Szarvas Ferenc közölte: a mostani adósságállomány rendezésével egyúttal megnyílik a lehetőség arra is, hogy értelmes, gazdaságilag indokolt fejlesztésekhez külső forrást használjanak fel. Így például nagy forgalmú fővonalakon korszerűsítenék a biztosító- és irányítóberendezéseket: a Balaton déli partján például Fonyód állomáson szeretnék kialakítani a központi forgalomirányító rendszert, így a körzetben levő állomások forgalmát egy központból irányítanák.
A MÁV korszerűsítené járműparkját is, bár ezt nagyrészt európai uniós források bevonásával valósítaná meg, és az önrészhez használna fel saját, illetve kedvező feltételek mellett igénybe vehető külső forrást. Szarvas Ferenc elmondta: a MÁV fejlesztési stratégiájában – ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban vár elfogadásra – hetven elővárosi és tíz InterCity motorvonat beszerzése szerepel, emellett a társaság ötven vagont újítana fel, amelyeket szintén a távolsági IC-forgalomban használnának.
OrientPress Hírügynökség
2011.06.27. 23:06
Rendezi az állam a MÁV adósságát
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr563020335
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.