November 18-19-én első ízben rendezték meg a Fidelitas kaposvári szervezete és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közös találkozóját egybekötve egy előadássorozattal a készülő önkormányzati törvényről.
A rendezvényen részt vett Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, Hollik István, az IKSZ alelnöke Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Dr. Heintz Tamás, Kaposvár országgyűlési képviselője és Gelecsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is.
A konferenciát Dr. Heintz Tamás nyitotta meg, aki a térség országgyűlési képviselőjeként elmondta, a jövőben számít Kaposváron a fiatalok munkájára és szaktudására.
Komár Gergő, a Fidelitas országos alelnöke beszédében hangsúlyozta az ifjúsági szervezetek közötti együttműködés fontosságát. Kiemelte, hogy a következő időszak fő feladata a szervezetépítés, mind Somogyországban, mind az ország más területein.
Hollik István, az IKSZ alelnöke és Ágh Péter, a Fidelitas elnöke egy pódiumbeszélgetés keretén belül ismertették a szervezetek jelenét, jövőjét és az együttműködés lehetőségeit. Szó volt a fiatalok közéleti szerepvállalásáról, a fidelitasos és IKSZ-es önkormányzati képviselők munkájáról, valamint a közigazgatási és önkormányzati reformokról is.
A konferencia második részében Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere volt a rendezvény vendége, aki ismertette az új önkormányzati törvény sarokpontjait, majd szót ejtett a megyei jogú városok jelenlegi helyzetéről és jövőbeli lehetőségeiről. Mivel Szita Károly a Fidesz önkormányzati tagozatának elnökeként az új törvény egyik megalkotója is, így a fiatalok első kézből ismerkedhettek meg a törvény koncepciójával.
A rendezvény utolsó előadója Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke volt. Elnök Úr előadását a megyerendszerek kialakulásával kezdte, majd bemutatta a Somogy Megyei Önkormányzat helyzetét. Előadásában üdvözölte az új törvénykoncepciót, hiszen azzal, hogy a Parlament új alapokra helyezi a megyék helyzetét, megnyílhat az út a megyék felvirágzásához, amit 8 év alatt a szocialista kormányok megpróbáltak tönkretenni.
iksz.net