Balog Zoltán elnökletével megtartotta alakuló ülését a „Legyen jobb a gyermekeknek!” nemzeti stratégia új értékelőbizottsága – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.
Az ülésen a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tájékoztatott a társadalmi egyeztetés alatt álló nemzeti társadalmi felzárkózási és romastratégiáról, kiemelve ennek a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtését leginkább érintő céljait. A stratégia alapján komplex, hároméves kormányzati intézkedési terv kidolgozását tervezik a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi felzárkózásáért.
A bizottság javasolta: a stratégia mutassa be, hogy az új köznevelési törvénnyel bevezetendő tankötelezettségi kort, vagyis a 16. életévét betöltött, az iskolarendszert piacképes szakma nélkül elhagyó fiataloknak milyen lehetőségei vannak, milyen utak vezetnek a Start munkaprogramoktól a nyílt munkaerőpiac felé. Az értékelőbizottság még 2007-ben jött létre, de a civil szervezetek mellett most már a kormányzat képviselői is tagjai lettek az új testületnek.
Feladata, hogy nyomon kövesse a „Legyen jobb a gyermekeknek!" nemzeti stratégiát és a készülő nemzeti társadalmi felzárkózási és romastratégiában megfogalmazott, a gyermekszegénységet érintő célok megvalósulását, figyelemmel kísérje a kapcsolódó társadalmi folyamatok alakulását, illetve véleményt, javaslatokat fogalmazzon meg a társadalmi felzárkózási és cigányügyi tárcaközi bizottságnak.
Az új értékelőbizottság 12 kormányzati képviselőből és 12, a civil szervezetek, egyházak, szakmai szervezetek által delegált tagból áll, akikhez állandó meghívottak csatlakoznak. A bizottság társelnökét a nem kormányzati tagok maguk közül választják – olvasható a KIM közleményében.
MTI