A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára a keleti piacokon való megjelenés jövedelemstabilizáló hatású lehet – vélekedett Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Az országos mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállításon tartottak fórumot a magyar élelmiszer-gazdaság kelet felé való nyitásának lehetőségeiről.
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy most a magyar agrárgazdaság kivitelének – amely tavaly 5,8 milliárd értékben vitt ki és 3,7 milliárd euróért hozott be Magyarországra mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cikkeket – 95 százaléka az Európai Unió országaiba irányul.
Ezen az arányon célszerű változtatni, hogy a több lábon állást megvalósítva növekedjen a szektor jövedelemstabilitása. Ehhez szükséges, hogy a magyar vállalkozások aktívabbakká váljanak a keleti – főként ázsiai – piacokon, aminek egyik fontos feltétele a helyi körülmények eddiginél jobb ismerete. Emellett szükséges még a magyar gazdaságdiplomácia aktív segítsége, közreműködése is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy Magyarország agrár- és élelmiszertermékeinek piacát ebben a régióban úgy növelheti leginkább, ha nemcsak egyszerűen árut kíván eladni, hanem technológiát, tudástranszfert is. Gazdaságdiplomáciai segítségre pedig azért van szükségük ezen a piacon a magyar vállalkozásoknak, mert ezekben az országokban – példaként Kínát és Indiát említette – hagyományosan jelentős súlya van az állami szerepvállalásnak a gazdaságban.
Kálmán Zoltán, a VM főosztályvezetője azt tette még hozzá, hogy a múlt évben realizált 2,1 milliárd eurós magyar agrárgazdasági exporttöbblet a keleti piacok felé való nyitással növelhető, ha a lehetőségeket jól használja ki az ország. Példaként hozta fel, hogy az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világszervezetének, a FAO-nak három szervezete is Magyarországon működik, továbbá számos, már régebben kialakított kapcsolatot is fel lehet használni a keleti régióban a magyar áruk piacra juttatásának megkönnyítésre.
Juhász Anikó, az Agrárgazdasági Kutató Intézet osztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a már meglévő piacokon – például Oroszországban, Ukrajnában – is szükséges nagyobb gazdasági aktivitás, hogy a meglévő pozíciók megtarthatók, illetve javíthatók legyenek.
A hat év szünet után szerdától vasárnapig nyitva tartó országos mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítást a Vidékfejlesztési Minisztérium az Agrármarketing Centrummal közösen rendelte meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Ez a 75. ilyen agrárgazdasági kiállítás, amelyen mintegy 450 kiállító mutatja be termékeit – díszvendége az unió soros elnökséget július 1-jétől betöltő Lengyelország. Az idei OMÉK mottója: „A magyar föld legjava”.
A seregszemlén a hangsúly a feldolgozott magyar élelmiszereken van. A szervezők arra igyekeznek felhívni a látogatók figyelmét, hogy a bemutatott hazai alapanyagok és feldolgozott termékek ellenőrzött forrásból és folyamatokon keresztül jutnak el a termelőtől a fogyasztóig, garantálva a biztonságot és a kiemelkedő minőséget.
(MTI)