Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Vidékért Munkacsoportja Szolnokon tartotta ülését szeptember 3-án, a helyi KDNP irodában.
A résztvevők megállapították, hogy a történelmi kereszténydemokráciának helye van a vidékpolitikában, mivel a kereszténydemokrácia képes hatékony, és kivitelezhető válaszokat adni az ágazatot sújtó problémák felszámolására, és érdekelt abban, hogy vidéken ne csak élni, hanem boldogulni is lehessen.
Ezt követően Korbeák György, az IKSZ országos alelnöke, a munkacsoport szervezője ismertette a szakmai konzultációra bocsátott demográfiai földprogram fontosabb elemeit, mely szerint állami tulajdonú termőföldhöz juthatnak hozzá azok a fiatal házaspárok 35 éves korig, akik vállalják, hogy életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak, és minimum 2 gyermeket vállalnak. Az állami tulajdonú termőföldeket 25 évre kapnák meg a gyermeket vállaló fiatalok adott pályázati feltételek mellett, a későbbiekben a bérleti időszak természetesen meghosszabbítható.
Az IKSZ támogatja a kezdeményezés megvalósítását, ennek következtében részt vesz a Vidékfejlesztési Minisztérium által életre hívott Demográfiai Földprogram Munkacsoport munkájában, és a megadott határidőre, szeptember 15-ig ismerteti saját elképzeléseit a demográfiai földprogrammal kapcsolatban.
IKSZ Vidékért Munkacsoport
2011.09.08. 22:46
Kereszténydemokrácia a vidékpolitikában
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr833212588
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.