Huszonnégy bajban lévő településnek nyújt gyorssegélyt iskoláik megőrzése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága. A támogatás mértéke összesen 191 millió forint, ebből létszámarányosan 5-15 millió forint közötti összeget kapnak a működőképesség határára sodródott önkormányzatok.
A tárca weboldalán közzétett tudósítás szerint Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken azt mondta: a korábbi két kormányzati ciklus idején 163 kisiskola kapujára került lakat, annak ellenére, hogy ezen intézmények működtetése, az ezzel járó kiadások csupán 1 százalékát teszik ki a közoktatás költségvetésének. Mint mondta, a költségvetés 300 millió forintot különített el a bezárt kisiskolák újraindítására, ám az ezzel járó gondokat csak négy település – Érnagypatak (Geszteréd), Lipót, Pecöl, Siklósnagyfalu – merte felvállalni.
A 300 millióból 100 millió forinttal támogatta az államtitkárság tehát a négy önkormányzatot, a fennmaradó 200 millióból pedig azokat a falvakat segítik meg, amelyek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fordultak, hogy megmentsék iskolájukat a bezárástól.
Az intézmények működtetése ugyanis két forrásból történik, részben a központi költségvetésből, ez hozzávetőlegesen 45 százalék, a maradékot az önkormányzatoknak kell finanszírozni. Sok helyen azonban olyan szegények a községek, hogy a pedagógusok bérének a kifizetése is gondot jelent, nem hogy az infrastruktúra üzemeltetése. A települések a most kapott összeget tehát főleg bérpótlásra és a közüzemi számlák finanszírozására fogják költeni.
Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a mostani gyorssegély után hosszú távon a készülő közoktatási törvény fogja rendezni ezeknek az intézményeknek a helyzetét.
OrientPress Hírügynökség