Nyíregyháza - Megalakult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyíregyházi csoportja. Az alakuló ülésen részt vett Korbeák György, az Észak-Alföldi Régióért felelős alelnök.
Az alakuló ülést Nagykálló-Harangodon, a hagyományos nyíregyházi egyházközségi családi napon tartották meg, ezzel is jelezve A Családok Évében, hogy napjainkban milyen fontos szerepet töltenek be a keresztény családok. A nyíregyházi csoport elnökévé egyhangúlag Komiszár Dénest választották.
A tíz főből álló alapító tagság – akik elkötelezettek a kereszténység és a kereszténydemokrácia iránt – nagy lelkesedéssel vág bele az előttünk álló munkába. Magunkénak valljuk a kereszténydemokráciát, az értékmegőrző világszemléletet. Legfontosabb céljaink közé tartozik a közéleti szerepre készülő fiatalok részére minél szélesebb fórum megteremtése, rendszeres közéleti előadássorozatok szervezése szakemberek bevonásával, a már meglévő kapcsolatok szélesítése a szomszédos országokban élő magyar fiatalokkal, valamint társulást az egyházi jellegű programokhoz – mondta Komiszár Dénes, akinek elküldte gratulációját dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is.