A vidékfejlesztési szaktárca néhány hete úgy döntött, hogy meg kell semmisíteni a génmódosított magokkal szennyezett kukoricát és szóját, mert a hazai törvények és a MON 810-es kukorica vetésére vonatkozó moratórium értelmében nálunk nem lehet génmódosított növényeket vetni. A vetőmag forgalmazók ugyanakkor nem fogadják el a hivatalos méréseket, szerintük a vetőmag nem volt szennyezett.
Darvas Béla öko-toxikológus, egyetemi tanár, a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke a Kossuth Rádiónak elmondta, ha ezer kukoricaszem közül csak egy a génmódosított, az már 0,1 százalékos szennyezettséget okoz.
A szakember hozzátette, máshol is történt a magyarországihoz hasonló eset. Németország 2009-ben hirdetett moratóriumot a génmódosított növényekre, de korábban három évig folyt a területén MON 810-es kukorica termesztése. Németország 2010 júniusában jelentette be, hogy kétezer hektáron 0,1 százalékos szennyezettségű kukoricát találtak elvetve. A génmódosított állománnyal szennyezett németországi táblákon ekkor már lábon állt a kukorica, tehát ehhez képest a hazai esetről szóló bejelentés nem jött későn, és a szennyezés mértéke sem volt nagyobb nálunk, mint a tőlünk nyugatra fekvő államban – mondta Darvas Béla.
OrientPress Hírügynökség