Idén májusban (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 89,8 százaléka, azaz 7 648 000 fő hallgatott rádiót. A naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében átlagosan 4 óra 13 perc volt-ez derül ki a GfK Hungária felméréséből.
Idén második alkalommal májusban került sor a helyi rádióadók megyeszékhelyi mérésére. Mint az eddigi helyi rádiós méréseknél is tapasztalták, a rádióhallgatottság rendkívül színes képet és egymástól jelentősen eltérő értékeket mutat az egyes megyeszékhelyeken. A 18 mért megyeszékhely közül 6 megyében az első helyezett rádiók meghaladják a 30 százalékos napi átlagos elérési értéket, két megyében pedig a 40 százalékos értéket is. A kép rendkívül változatos abban a tekintetben is, hogy a megyei dobogós rádiók országos, illetve helyi rádiókat tartalmaznak, és abban is, hogy mennyi az átlag napi elérés közötti különbség az első és a harmadik helyezett között. A legkisebb különbség 1,9 százalékpontnyi, itt tehát nagyon szoros a verseny az élen lévő rádiócsatornák között. Van olyan megyeszékhely is, ahol a különbség 28,7 százalékpontnyi a dobogó első, illetve harmadik helyén álló rádióadók között. A 18 megyeszékhely átlagos eltérése az említett két helyezett között 15,2 százalékpont.
2011.06.29. 00:52
Változatos a megyeszékhelyek rádióhallgatottsági térképe
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr883023383
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.